Toradora! Első kötet (Toradora!)

Első fejezet

Van valami a világon, amit soha senki sem látott még.
Puha és édes.
Ha észrevennék, biztos vagyok benne, hogy mindenki akarna egy ilyet,
Ezért van az, hogy még senki sem látott egyet sem.
Ezen világ számára jól elrejtve, hogy így nehéz legyen megszerezni.
De elfog jönni a nap, amikor valaki megtalálja,
És csak azok, akik megszerezhetik, csak azok lesznek képesek rátalálni.
Ez minden.


"Fenébe!"

Reggel 7:30. Szép nap volt, és félhomály a házban. A ház egy délre néző két szoba plusz konyhás lakás egy két emeletes városi házban, körülbelül 10 percnyi sétára a vasútállomástól. A havi díj 80 000 yen.

"Feladom! Nem tudom beállítani jól!"

Egy frusztrált kéz letörölte a párát a tükörről. A leépült fürdőszoba még ködös volt egy kora reggeli zuhany miatt. Miután letörölte a tükröt, ismét párás lett. Nem volt értelme a tükrön kiélni a feszültséget, mindegy mennyire ideges volt...

"Ez nem más, csak egy lehúzás!"

Légy gyengéd lebegő frufruval — Ez a szlogen szerepelt a legújabb férfi divat újságban. Takasu Ryuuji frufruja most "lebegett". Ahogy a cikkben szerepelt, kihúzta a frufruját teljes hosszában, szárította, amíg fel nem állt, majd némi hajzselével óvatosan oldalra dörzsölte. Csak ezért fél órával korábban kelt fel, hogy a haja olyan legyen, mint a modellé és hogy így kívánsága teljesüljön.

Mindazonáltal, "Talán túl naiv voltam, hogy azt hittem, sikerül magamat megváltoztatni csak a frufrummal."

Ryuuji csalódottan eldobta a divatos magazint, aminek megvétele sok bátorságot követelt tőle, bele a szemetesbe. Szerencsétlenségére, a pocsék célzásának köszönhetően teljesen elhibázta, kinyílt, ahogy landolt, majd kiborította a szemetet. Ez állt a nyitott oldalon: "Még mindig időben kész lehetsz az iskolakezdésre. Kifinomult vagy vad? Utunk a modellkedés felé."

Ha rólam lenne szó, nem vagyok biztos benne, hogy érdekelne a modellkedés. Mégis, meg akartam változni.

Bár kudarcot vallott.

Csalódottan bevizezte a kezeit és összeborzolta a haját, aminek beállítására olyan sok időt fordított. Visszaállította a szokásos, véletlenszerűen különböző irányba álló frizuráját. Aztán letérdelt, hogy felszedje a szemetet, ami szétszóródott a földön.

"Ez... ez mi?! Pe...penész... ez penészes!"

Habár mindig letörölte a párát, és azután, hogy múlt héten egyik egész nap a penészt takarította fel a konyhában és a fürdőszobában... Minden erőfeszítése kárba veszett abban a szörnyen nyirkos szobában. Rosszallva ajkaiba harapott, Ryuuji meg akarta nézni, hogy el tudja-e távolítani pár zsebkendővel a penészt. Természetesen a dolgok sosem mennek ilyen egyszerűen, így csak annyira jutott, hogy apró darabokra szabdalta a zsebkendőket.

"Fenébe, nemrég használtam el mindet. Megint el kell mennem venni némi penészeltávolítót." Ettől most el kell tekintenem, de biztosan vissza fogok jönni és elpusztítalak titeket!! Ryuuji lenézett a penészes foltra amíg felszedte a szemetet. Aztán papírtörlővel durván feltörölte a padlót, felszedte a hajszálakat és a port, és letörölte a párát a mosdókagylóról, majd felemelte a fejét és sóhajtott.

"Igen-igen, állateledel. Hé, In~ko-chan!"

(!)

"Ah..."

Egy éles hang válaszolt a középiskolás diák vad kiáltására.

Szerencsére ébren van. Miután újra összeszedte magát, Ryuuji mezítláb a faburkolatú konyhába ment, elvett némi állateledelt és egy megmaradt újságot, majd a tatamival1 borított nappaliba tartott. Miután levette a ruhát a kalitkáról, Ryuuki köszöntötte aranyos kis állatkáját, amit nem látott egész éjszaka.

(!)

Mások talán máshogy nevelik a háziállatukat, de a Takasuk így nevelték a papagájukat. Mivel eléggé szörnyűen nézett ki, amikor aludt, minden reggel mielőtt felébredt, be kellett takarni egy ruhával.

"Jó reggelt, Inko-chan."

Egy sárga papagáj, az volt maga Inko-chan. Mint mindig, Ryuuji adott egy kis állateledelt neki, amíg beszélt hozzá.

"J-jó...reggelt", szemeivel igencsak kényelmetlen és misztikus módon pillantott felfelé, de még így is képes volt japánul válaszolni. Habár még csak most ébredt fel, úgy tűnt igencsak jó kedvében van. Ezért aranyos.

"Inko-chan, próbáld azt mondani, hogy 'együnk'."

"E-egy-e-együnk! Együnk! Együnk! Evés!"

"Elég, elég. Most nézzük, ki tudod-e mondani 'azt'! Próbáld meg, és nézzük ki tudod-e mondani a saját neved... gyerünk, mondd azt, hogy 'Inko-chan'."

"I-i-in-i-in-iiii...i..." Úgy tűnt Inko-chan rengeteg energiáját felemésztette, ahogy megrázta a fejét, gyorsan felfújta a testét, majd sebesen csapkodott szárnyaival. "...iiiiiiii..."

Szemeivel hunyorított, szürke nyelve bizonytalanul látható volt, ahogy kilógott a csőréből. Talán ma sikerül neki, gondolta a gazdája kezét ökölbe szorítva. Végül...

"Blöh!"

Ááá... Miért olyan buták a madarak? Ahogy várnád egy olyantól, aminek az agya csak 1 kg-ot nyom, sóhajtott Ryuuji miközben felszedte az összepiszkított újságpapírt. A papírt egy műanyag zsákba dobta. Ahogy épp össze akarta önteni a szeméttel a konyhából,

"...Ho...va...mész..."

Úgy tűnt, az idióta is felébredt a fusuma2 mögött.

"Ryuu-chan, csak nem az egyenruhád van rajtad? Miért?", kérdezte fáradtan.

Ryuuji elegánsan összekötözte a szemeteszsákot, majd válaszolt a hangnak, "Iskolába megyek. Nem mondtam már tegnap is, hogy ma kezdődik a suli?"

"...Ah."

Miközben a lábait szétnyitotta a futon3 tetején, az a személy úgy ismételgette a következőket, mintha mindjárt elsírná magát, Akkor... akkor...

"Akkor mi lesz Ya-chan ebédjével? Nem éreztem semmilyen étel illatát... nekem nem csináltál?"

"Nem."

"Ehhh~... Akkor...mit fog csinálni Ya-chan... ha felébred...? Nincs semmi jó enni..."

"Mire felébredsz, itthon leszek! Csak a nyitóünnepségre megyek."

"Mi... tehát erről van szó..."

Hi-hi-hi-hi, mosolygott miközben összezárta lábait és elkezdte összecsapni a tenyereit... Sajnálom, összecsapni a talpait.

"Nyitóünnepség, mi? Gratu~! Ez azt jelenti, hogy Ryuu-chan mától másodéves?"

"Hagyjuk a témát egyelőre. Nem mondtam már korábban is, hogy akármilyen elfoglalt is vagy, muszáj leszedned a sminked, mielőtt aludni mész? Mivel azon keseregtél, mennyire körülményes, nem pont erre a célra vettem külön neked pár sminkeltávolító kendőt", Ryuuji kicsit jobban szétnézett maga körül, "...Á...Ááá! A párnád tele van púderrel! Nem tudom kiszedni belőle! Jobban kéne vigyáznod a bőrödre; nem vagy már fiatal!"

"Sajnálom."

A leopárd pöttyös bugyija tisztán látható volt. Ahogy felkelt, hatalmas mellei megremegtek, miközben kócos szőke hajának egy része közéjük ragadt. Akár a hullámos haja miatt, akár a hosszú körmei miatt, de nagyon is nőiesnek látszott. Mégis, "Biztos túl sokat ittam, alig egy órája jöttem haza. Áá~ Olyan álmosító", ásított, "Ó igen... hoztam haza pudingot."

Miután kifújta a levegőt és megdörzsölte vastag szempilláit, lassan a szoba sarkában fekvő bolti szatyor felé vette az irányt. A megjelenése - piros ajkai, ahogy a "puding" szót mormogta, gömbölyded arca és kerek szemei - ezek a gyerekes vonások nem illettek hozzá. Habár egy kicsit furcsa, azt hiszem még így is csinos hölgynek nevezhetnénk.

"Mi... Ryuu-chan, nem találom a kanalat."

"Lehet, hogy a bolti eladó elfelejtette mellé rakni?"

"Nem lehet! Láttam, ahogy belerakta. Furcsa..."

Ő Takasu Ryuuji anyja, Takasu Yasuko: színpadi nevén "Mirano". 33 éves (mindig 23-nak mondja magát), hostessként dolgozik a város egyetlen bárjában, a "Bishamonten Kuni"-ban.

Yasuko kiöntötte a bolti szatyor tartalmát, majd a futonjának sarkán ülve átkotorászta. Apró arca elkomorodott, "Olyan sötét van itt... nem tudom megtalálni így a kanalat! Ryuu-chan, elhúznád a függönyt?"

"El van húzva."

"Mi~...? Ah, tényleg... mivel általában ilyenkor nem vagyok fenn, elfelejthettem..." A sötét szoba mélyén az eléggé furcsa anya-fia páros egyszerre sóhajtott.

Az ablak délre nézett.

Már hat éve, hogy ide költöztek. Ebben a kis házban, ahol ketten éltek, a fény forrását egyedül a déli oldal ablaka jelentette. Mivel a bejárat északra nézett, keletről és nyugatról a szomszédok házaival voltak körüléve, ezért csak a déli oldalon voltak ablakok. Ennek ellenére bőven jutott be fény, különösen reggelenként. Nem volt rá szükség, hogy felkapcsolják a lámpákat napkeltétől napnyugtáig, csak ha esett az eső. Az a meleg napsugár mindig is bőségesen ragyogott Ryuujira, amikor egyenruhájában a reggelit készítette elő kettejük számára, és Yasukora, aki hangtalanul aludt.

De mindennek vége szakadt múlt évben.

"Fenébe azzal a bérházzal."

"Milyen emberek élhetnek ott és kapcsolhatják máris fel a lámpákat!"

Csak pár méterre a ház déli oldalától, egy luxus bérház épült múlt évben. Emiatt a nap sosem sütött be többé. Ez már számtalan alkalommal az őrültség és frusztráció határára juttatta Ryuujit - a frissen mosott ruhák nem száradtak meg többé; a tatami nagyobb lett, felkunkorodott a szélein, és bepenészedett a nyirkosság miatt; és néha még be is jegesedett. A tapéta elkezdett leválni, aminek szintén a páratartalom lehetett az oka. Végül is nem számít, mivel ez csak egy bérelt lakás. Ezt szerette volna elhitetni magával Ryuuji. De mivel különösen érzékeny volt arra, hogy takarosan és tisztán tartsa a helyet, Ryuuji nem tudta rávenni magát, hogy elviselje ezt vagy belenyugodjon egy ilyen dologba. Ahogy felnéztek a fehérre meszelt magas színvonalú öröklakásokra, ez a két szegény ember nem tehetett mást, mint hogy állnak egymás mellett nyitott szájjal.

"Hmm, ez nem nagyon érint engem, mivel Ya-chan reggelente úgyis alszik!"

"Nincs értelme panaszkodni. Mindemellett a havi díj lement 5000 yennel ennek következtében."

Miután hozott egy kanalat a konyhából és átadta Yasukonak, Ryuuji megvakarta a homlokát és közölte, "Akkor én most megyek". Ez nem a legmegfelelőbb idő volt a családi kapcsolatok ápolására; ideje volt indulni.

Gakuran4 zakójában Ryuuji meghajolt örökké növő testével és felvette a zokniját. Miután meggyőződött róla, hogy minden nála van, hirtelen észrevette a halk hívó szót szívében.

Így igaz, ma volt az új iskolaév kezdete. A nyitóünnepség után következett az osztályváltás. Bár nem sikerült megváltoztatni a kinézetét, csak ennyitől nem törhetett le, mivel Ryuuji még mindig reménykedett egy kicsit a szíve mélyén. Vagy ez csak egy elvárás volt? Mindegy, ez egy olyan fajta halovány érzelem volt, amit nem talált megfelelőnek, hogy kifejezzen.

"Megyek. Ne felejtsd el bezárni az ajtót és öltözz át a pizsamádba!"

"Ree~eendben! És hé, Ryuu-chan", Yasuko lefeküdt a futonra és ráharapott a kanálra a hátsó fogaival. Elkezdett mosolyogni, mint egy gyerek. "Ryuu-chan ma különösen energikus! Küzdj keményen! Most már másodéves vagy! Ez egy olyan dolog, amiben már Ya-channak nem volt részre, tudod jól."

Azért, hogy Ryuujinak életet adhasson, Yasuko kimaradt a középiskolából még elsőéves korában, ezért nem ismerte, milyen az élete a másodéveseknek. Ryuuji elszomorodott egy pillanatra.

"...persze."

Elmosolyodott egy kicsit és felemelte a kezét. Ezzel adott hálát anyjának. De a jóindulatú gesztus egy váratlan rossz végkimenetelhez vezetett. "KYAA!" Yasuko elkezdett gurulni oda és vissza, majd végül ezt mondta. Végre kimondta!

"Ryuu-chan olya~an menő! Egyre jobban hasonlítasz apádra!"

"!!!"

...kimondta.

Ryuuji csendben bezárta az első ajtót és az ég felé nézett. Szemei megpördültek, mintha egy örvény rántaná magába alulról. NEM! Nem akarom! Nem akarom! Elég legyen!

Ezt! Ez az, amit nem akarok hallani. Különösen ma nem.

Pont úgy nézel ki, mint az apád - úgy tűnik Yasuko nem értette meg, mennyi kínszenvedést okozott Ryuujinak ez. Ez volt az oka annak is, hogy megvett egy olyan fajta magazint és megpróbálta beállítani a frufruját, hogy "gyengéden lebegjen".

Miután elhagyta a házat, Ryuuji a közelben lévő iskola felé indult. Megfeszülő arca eltorzultnak tűnt. Ennek ellenére még mindig nagy léptekkel sétált, mintha meglovagolta volna a szelet. Sóhajtott, majd kezét a frufruja felé emelte, hogy eltakarja szemét. Ez Ryuuji egy rossz szokása volt. Így igaz, Ryuuji lelki gyötrelmének forrása nem volt más, mint a szeme.

Rosszak! Nem volt semmi köze a tökéletes látásához. A nézésével volt gond; erőszakosnak látszott.

Az elmúlt egy évben Ryuuji gyors sebességgel nőtt, és most már férfiasan nézett ki. Bár nem volt az a szuper jóképű típus, nem volt zárkózott stréber sem... Úgy van. Mindegy, maradjunk annyiban, hogy nem néz ki rosszul, habár senki más sem mondta ki ezt; legalább is ezt gondolta Ryuuji.

Mégis tekintete szokatlanul erőszakos volt, olyannyira, hogy már nevetni sem lehetett rajta. Szemei olyanok voltak, hogy a fehér rész kitöltötte szemének nagy részét, ezáltal a pupillák csak egy kis részt foglaltak el. Természetesen ez csak a kezdet, nem ez volt a legrosszabb része. Mivel szemei nagyok voltak, szemének fehérje mindig is egy nagyon erőteljes, szúrós tekintetet tükrözött, míg apró pupillái olyan élesen mozogtak, mintha fel akarnák szeletelni az előtte állót, függetlenül attól, Ryuujinak milyen szándékai is voltak. Ezek a szemek voltak azok, amik miatt általában bárki, aki a szemébe nézett, azonnal teljes sebességgel kezdett elrohanni. Túlságosan is jól ismerte ezt. Igazából, ha látott egy csoportképet saját magával, még ő is képtelen volt kitalálni, "Mi a fenéért néz ilyen mérgesen... Ja, hogy az én vagyok?"

Másrészről viszont részben a durva személyisége is okolható volt emiatt. Nem túl kifinomult módon beszélt, aminek valami köze lehetett kiemelkedő érzékenységéhez. Ezért alig viccelt vagy mondott bármi nevetségeset. Talán ezért volt, vagy talán azért, mert valaki olyasvalakivel élt együtt, mint Yasuko, hogy elvesztette minden virtuozitását és bizalmát. Mindettől függetlenül, Ryuuji büszke volt rá, hogy gyakorlatilag megvédte magát.

De végeredményben...

"Ta-takasu-kun...! Szembe akarsz szállni egy tanárral?! V-valaki... hozzon nekem egy pálcát!"

Nem, nem akartam! Csak bocsánatot akartam kérni, amiért elfelejtettem beadni a házi feladatomat.

"Én, én, én, én, én úgy sajnálom... Nem akartam beléd ütközni! Az a srác volt, aki neked lökött!"

Ki lenne mérges csak attól, hogy valaki a vállának ütközik?

"Azt hallottam, hogy Takasu-kun betört egy másik iskola érettségi ünnepségére még amikor felső tagozatos volt, és még a rádiós közvetítő szobájukat is elfoglalta!"

Elég legyen abból, hogy úgy állítotok be, mint valami rossz bajkeverőt!

" — Már megint ugyanazok a félreértések?" Ezeken a fájdalmas emlékeken elmerengve Ryuuji tehetlenül sóhajtott.

A jegyei nem voltak rosszak, sohasem késett vagy hiányzott. Még csak nem is keveredett vitába másokkal, nem hogy még összeverekedni. Egyszerűen Takasu Ryuuji egy normális fiatal srác volt. Ennek ellenére, erőszakos nézése miatt, és csak emiatt, mindenki arra a következtetésre jutott, hogy ő valami gonosz bajkeverő — habár az a tény is, hogy egyetlen rokona hostess egy éjszakai bárban, közvetve ehhez a következtetéshez vezetett.

Egy év együtt töltött idő után az osztálytársaival a legtöbb félreértés tisztázódott. Egy év nem túl rövid idő, különösen nem egy középiskolás diák számára. A baj az, hogy minden újra kezdődött ma, arról nem is beszélve, hogy kinézetének megváltoztatására tett kísérlete kudarcba fulladt.

Volt még valami, amiért bizakodva várhatta az osztálycserét: Ryuuji szeretett volna egy osztályba kerülni egy bizonyos személlyel. De amint eszébe jutott a kínszenvedés, amivel később meg kellett bírkóznia, naiv elvárásai egyszeriben megfeleződtek. Arról nem is beszélve, hogy Yasukonak is muszáj volt elszólnia magát. Nem, ez így nem igaz! Csakis az apja bosszantó génjeit lehet okolni!

"Az apád? A mennyországban van most. Elég menő volt, hátra fésülve hordta a haját, hegyes cipője mindig csillogott, mindig egy ho~osszú arany láncot hordott a nyakában a hétköznapi öltönyével és a Rolexével. A ruhája alá mindig egy vastag magazint dugott."

"Miért? Amikor Ya-chan ezt kérdezte tőle, azt mondta: 'Így nem kell amiatt aggódnom, hogy valaki leszúr.' Ááá~, úgy megérintett~!"

Ryuujinak mindig az jutott eszébe, milyen elalélt volt Yasuko, amikor az apjáról beszélt, de volt róla egy megmaradt fénykép is. Az apja testtartása pont olyan volt, mint ahogy azt Yasuko leírta. Miközben széttárt lábakkal állt büszkén, egy kis aktatáskát tartott a hóna alatt. Fehér öltönyt viselt lángszerű, nyitott nyakú inggel. A két arany gyűrű megcsillant az ujjain, és még egy gyémánt fülbevalót is viselt az egyik fülében. Aztán ott volt az arca, amire mintha az lett volna írva, hogy "Hozzám beszélsz?", álla lefelé, a kamerába nézett. Egyik kezével az anyja mellét fogdosta, aki sokkal fiatalabbnak látszott, mint most. Anyja, áldott állapotban, vidáman mosolygott. Az apjának még az arany foga is látható volt, ahogy mosolygott.

Igazából eléggé gyengéd és komoly volt, sohasem bántott volna egy normális embert", vagy valami ilyesmit mondana Yasuko, de mi a fenéért válna egy gyengéd és komoly emberből gengszter?! És ki a fene engedné, hogy egy olyan fiatal középiskolás lány teherbe essen? De a legfontosabb... azok a szemek... Ha valakire azokkal az éles szemekkel bámulnának, az biztos gyorsan átadná a pénztárcáját és reménykedne benne, hogy semmi rossz nem fog történni. Ezek a szemek csak erre szolgáltak: erőszakos kicsikarásra. És mégis, azok a dolgok most az ő arcához tartoznak. Ryuuji hirtelen megremegett. Még ha így is gondolt az apjára, egyszerűen csak lehetetlen volt, hogy a többiek ne értsék félre!

Amúgy az is lehet, hogy még életben van az apja. Yasuko elmesélése szerint, amiért segített egy beosztott szökésében, péppé verték és a Yokohama Kikötő fenekére került. Ennek ellenére, mivel nem volt se egy sír vagy se egy oltár, még egy holttest, egy bűnjel vagy egy sírfelirat sem volt sehol, nem volt nyoma annak, hogy ilyesmi valaha is megtörtént. Néha a részeg Yasuko minden ok nélkül viccelődött vele: "Kíváncsi lennék, Ryuu-chan milyen képet vágna, ha az apja hirtelen hazatérne? Hohohohó, csak vicceltem!"

Apa valószínűleg meditál valahol egy fagyos hideg szobában! Mint a fia, valamiért van egy ilyen érzésem —

"Hé, Takasu! 'Reggelt! Egy nagyszerű reggel, nem?"

Miután hallotta, hogy valaki hátulról szólítja, Ryuuji gyorsan megfordult és felemelte a kezét: "Ó, Kitamura. 'Reggelt!"

Nem tehetek róla, gondolta Ryuuji, ha megálltam volna és bevártam volna a barátomat, az emberek azt hitték volna, hogy meg akarom fojtani, habár nem erről van szó. Ryuuji csendesen ezen gondolkozott. Elkerülhetetlen volt, hogy félreértsék, és ha félreértik, akkor neki szépen meg kellett volna magyaráznia. Egészen addig, amíg időt fordított erre, idővel megértették. Persze ez elég problémás volt. Ez volt az egyetlen dolog, amit tenni tudott, így ez volt az egyetlen dolog, amit meg kellett tennie!

Miközben felnézett a kék égre, az erős napfény miatt Ryuujinak össze kellett húznia szemét. Szép napunk volt, nem fújt a szél. A cseresznyevirágok csendben elhervadtak az év ezen szakaszában és gyengéden Ryuuji fejére hullottak.

Ryuuji továbbra is magával cipelte ezt a szenvedést és fényes fekete cipőjében nagy léptekkel haladt előre. Az időjárás tényleg nagyszerű volt az aznapi nyitóünnepséghez.



★ ★ ★




"Hűha! Egy osztályba kerültünk Takasuval, ugye csak viccelsz!" "Tényleg félelmetesen néz ki, milyen ijesztő!" "Na, ki fog beszélni vele?" "Nem, én nem." "Miért nem mész te? Hé! Ne lökdöss...!"

Nem számít mit mondanak, többé nem érdekel.

Ryuuji belépett az osztályba a lehető legzavartalanabb módon, figyelmen kívül hagyva osztálytársainak pillantásait, majd az asztalához ült, háttal a többieknek, és éles szemeivel a távolba bámult. Miközben megnyalta kiszáradt ajkait, lába önkéntelenül remegni kezdett. Egy kívülálló számára úgy nézett ki, mint egy elvetemült ragadozó, ami gyenge zsákmány után kutat.

"Mint mindig, mi? Úgy tűnik itt is lesznek, akik félreértenek. Minden rendben, végül is úgyis minden tisztázódni fog egy idő után! Mellesleg én is itt vagyok veled, arról nem is beszélve, hogy elég sok osztálytársunk itt van az A osztályból."

"Ne aggódj emiatt, tényleg nem érdekel."

Válaszolt Ryuuji egy gyengéd mosollyal a legjobb barátjának, Kitamura Yuusakunak, aki ebben az évben ismét egy osztályba került vele. Igazából Ryuujinak nagyon jó kedve volt, de nem olyan értelemben, mintha durván megnyalta volna a szája szélét mielőtt lecsapna a zsákmányára. Ha így lett volna, nem vigyorgott volna fültől fülig, készen arra, hogy elszálljon, mint egy rakéta. Nem a Kitamurahoz kötődő kapcsolata miatt volt boldog. Egy olyan barátra, mint ő, Ryuuji csak gyengéden mosolygott volna és azt mondta volna neki: "Úgy néz ki ismét egy osztályba kerültünk, Kitamura!" Nem, az ok, amiért úgy érezte, hogy elszáll, mint egy rakéta, az —

"Ó! Kitamura-kun! Idén egy osztályban vagyunk!"

— ő volt.

"Mi? Áá!, Kushieda, te is a C osztályban vagy?"
Toradora! Első kötet, első fejezet, első illusztráció


"Tessék?! Csak most vetted észre? Milyen szívtelen vagy, legalább az iskola első napján néznéd meg a osztálynévsort!"

"Az én hibám. Micsoda véletlen egybeesés. Ez azt jelenti, hogy több időnk lesz kidolgozni a klubgyűléseket!"

"Aha, így van! Ó, Takasu-kun... igaz? Emlékszel még rám? Időnként feltűntem Kitamura-kun környékén", majd megállt.

"..."

"Öö, ööö, nem baj, ha Takasu-kunnak szólítalak?"

"...Öö...izé..."

Ott, akkor egy angyal fedte fel magát. Ryuujira egy olyan sugárzó mosoly tapadt, mint a nap, és olyan meleg, mint a házának déli ablakán keresztül belibbenő napsugarak, amik bevilágítottak mindent a látóterében. A fénysugarak olyannyira egy irányba mentek, hogy Ryuuji nem tudta többé nyitva tartani a szemét.

"Kushieda Minori, igaz?"

Ááá! Fenébe! Jól mondtam! De! Hangja túl ridegnek hangzott. Ryuuji úgy érezte, legszívesebben sikoltana. Miért csak egy ilyen válaszra futotta tőlem? Miért nem tudtam valami jobbat mondani?

"Hűha! Emlékszel a teljes nevemre, úgy örülök!" Abbahagyta egy pillanatra, "Ó jaj! Valaki engem keres! Mennem kell, Kitamura-kun. Találkozunk az első klubgyűlésen, immáron mint másodévesek! Ne felejtsd el! Takasu-kun, majd még beszélünk!"

Ahogy Minori megfordult, Ryuuji lassan és feszélyezetten felemelte a kezét, de már késő volt. Már el is tűnt.

Azt mondta, örül. Azt mondta, majd még beszélünk.

Kushieda Minori.

Azt mondta, örül. Azt mondta, majd még beszélünk.

Végre teljesült a kívánsága, hogy egy osztályba járhasson Kushieda Minorival.

Azt mondta, örül. Azt mondta, majd még beszélünk.

Azt mondta, Örül...

"Takasu?"

" —Hűha?!" Kitamura hirtelen az orra előtt termett, aminek következtében Ryuuji hanyatt esett a székével.

"Mi ez a vigyor?"

"Semmi, s-semmi."

"Tényleg?", majd Kitamura feljebb tolta szemüvegének keretét a középső ujjával. Ryuuji teljes szívből hálásnak érezte magát, talán Kitamura volt az egyetlen a világon, aki meg tudta mondani, hogy éppen mosolyog vagy sem. Volt még valami, amiért hálás volt neki.

"...Kitamura, te...", kereste szavait Ryuuji. "Hogy is mondjam ezt. Öö-mindig nagyon nyugodtnak tűnsz, amikor a lányokkal beszélgetsz", Ryuuji suttogássá halkította szavait, "mint például Kushieda-san!"

"Tessék? Hogy érted?"

Kitamura szemei a szemüveg mögött tágra nyíltak. Nem volt szerény, inkább meglepett. Úgy tűnik, ő maga észre sem vette. Ryuuji úgy döntött, hogy inkább visszatartja azt, amit mondani akart ennek a lassú felfogású személynek.

Előbbi nyugodt beszélgetése Kushiedaval olyan "természetesnek" tűnt. Nem, nem csak az előbbi. Tavaly óta, Kitamura mindig is természetes volt, amikor vele beszélgetett. Továbbá mindketten tagjai voltak a softball5 klubnak! Ryuuji mindig ott volt és próbált finoman mosolyogni Kushiedara, vagy elcsípni egy üdvözlést tőle, olyan próbálkozás volt, ami könnyen könnyeket csal az ember szemébe.

Ha a focit használnánk hasonlatként, Ryuuji a középső hátsó védő lenne, akinek alig van lehetősége részt venni a támadásokban. Annak köszönhetően, hogy állandóan Kitamura mellett volt és hallgatta vidám beszélgetéseit Kushiedaval, Ryuuji kezdte felismerni, hogy milyen csinos, hogy szerelmes belé, és hogy szeretne összebarátkozni vele.

Változatos vidám arckifejezései.

Nőies alakja és szélsőséges mozdulatai.

Ártatlan mosolya és tiszta hangja.

Ryuuji félelmetes megjelenése ellenére Minori mind a mai napig képes volt a szokásos vidám módján viselkedni Ryuuji jelenlétében is.

Ez Kushieda Minori maga.

Ahhoz, hogy egy lány Ryuuji barátnőjévé válhasson, kellemes látványt kell, hogy nyújtson a szemnek, és olyan csillogónak kell lennie, mint a nap sugarai. Az energikusság és közvetlenség többet jelentett Ryuujinak, mint bármi más, és ilyennek kellett lennie egy lánynak. De még mindig —

"Miről beszélsz? Hogyan lennék is képes természetesen beszélni a lányokhoz? Tudod jól milyen néven neveznek!"

Ryuuji tehetetlenül sóhajtott. Irigylésre méltó! Csak az, ahogy Kitamura beszél, elég volt ahhoz, hogy szemei vérben forogjanak. Kitamura mégis folytatta, "Nem jövök ki jól a lányokkal. Azt hiszem talán egész életemben sem lesz barátnőm."

Még ha ezt is mondja, "Nem hiszem..." Amikor az előtte álló vakítóan sugárzó nemes lelkű emberre nézett, Ryuuji visszaszívta azt, amit mondani szeretett volna. Nem számít mit mond neki, ez az ember valószínűleg sosem értené meg. Ryuuji hirtelen levert lett.

Az igaz, hogy a lányok Kitamurát "Maruo-kunnak" hívják a Chibi Maruko-chan6 tipikus "Mr. Kedves Sráca" után. Talán úgy nézett ki, mint ő, ezért kezdték a lányok így hívni. Másrészről viszont, nagyon vastag szemüveg, egyenes személyiség, kitűnő jegyek, nem követte a divatot, hogy flörtölgessen mindenkivel, és rendelkezett jónéhány igazi tradicionális értékkel. Ha a helyzet megfelelő volt arra, hogy azt mondja "Így van", akkor olyan srác volt, aki képes volt vidám légkört kialakítani az osztályteremben. Ha már erről van szó, ő volt az osztály képviselője és a Diáktanács alelnöke múlt évben, ő volt a várományosa a softball klub elnöki címének is. Mindenki számára természetes volt, hogy tréfát űzzön belőle.

Nem a kinézetével volt a gond. Nem. Hogy pontosak legyünk, ha valaki közelebbről megnézte, könnyen észrevehette, hogy meglepően jóképű volt. Kombinálva a változatlan személyiségével belül és kívül, és azzal, hogy képes volt kifigurázni saját magát, nem volt egyáltalán semmi ellenszenves benne. Még ha azt is mondta, hogy a lányok mindig ugratták, ez nem azért volt, mert utálták volna.

Á igen, szóval ezért, Ryuuji végre megértette. Ha jobban belegondolunk, Kitamura elég népszerű volt a lányok körében, nem csak Kushiedaval, hanem mindegyikkel képest volt természetesen beszélgetni. Ahányszor a lányok találkoztak vele, azt mondták "Áá~ Megint egy osztályban vagyok Maruo-kunnal!", mire Kitamura közömbösen így felelt: "Igen? Valami gondod van ezzel?"

És mégis azt mondja, nem jön ki jól a lányokkal. Nem úgy tűnik, hogy úgy félnének tőled, mint tőlem. Abban a pillanatban, ahogy Ryuuji elmerült gondolataiban, hallotta, ahogy valaki azt mondja "Hűha, ijesztő."

Látod? Már megint kezdődik! Ryuuji elterült asztalának tetején és figyelmen kívül hagyta a hangokat, amiket véletlenszerűen meghallott. Csak pár pillanattal ezelőtt még a Hold felé repült, amiért egy osztályba kerülhetett Kushieda Minorival, ezért nem érdekelték a többiek és hogy mit gondoltak róla.

"Tényleg félelmetesnek néz ki. Mondtam nektek, ez a srác nem normális." "Hűha, nézd azokat a szemeket. Ha felmérgesíted a tulajdonosát, meghalsz!"

A varázs megszűnni látszott. Ryuuji észrevette, hogy a nem rosszindulatú suttogások elkezdtek erősödni.

Jobb lesz elbújni a mosdóban amíg az új osztályfőnök megérkezik, gondolta Ryuuji reménykedve. Kitisztítaná a fejét egy kicsit.

Ezért felállt, de mielőtt elkezdett volna végigsétálni a padok között, valami beleütközött a hasába. "Hmm...?"

Ryuuji úgy gondolta, neki ment valaminek, de semmi sem volt a szeme előtt. Ez furcsa! Ryuuji körbenézett, de minden amit látott, az csak az volt —

A diákok elkezdték mondogatni, "Vááó, ahogy Takasu-kuntól elvárható, ő fogja megtenni az első lépést?" "A halálos küzdelem máris elkezdődött? Amikor megláttam az osztálynévsort, tudtam, hogy ez egy szörnyű osztály lesz."

Ryuuji csak azt látta, ahogy az új osztálytársak egymás között suttogtak. Rólam beszélnek? De miért?

Az egyik diák az osztályban előrukkolt a címmel: "Titánok összecsapása. Na?"

"Máris a végső megmérettetésnél vagyunk."

Mindenki furákat mond. Titánok összecsapása? Végső megmérettetés? Mi a fenéről beszélnek? Ryuuji megbillentette a fejét, miközben megpróbált rájönni, mi a fene folyik itt.

"Még bocsánatot sem akarsz kérni, miután beleütköztél valakibe?" Egy nagyon rideg hangot hallott előtörni valahonnan. A furcsa és nyugodt hang úgy hangzott, mintha elnyomná és visszatartaná azokat az érzelmeket, amik közel voltak a kitöréshez. De még így sem tudta megmondani, honnan jött a hang.

"Mi?"

A hangulat komorrá vált. Ryuuji először jobbra nézett, de nem volt ott senki; aztán balra, de ott sem volt senki; rossz előérzettel felfelé nézett. Szerencsére ott sem volt senki.

"Ez azt jelenti —"

Szóval lentről jött a hang. Lent, pont a szemei alatt, Ryuuji mellkasánál sokkal lentebb volt egy csupa haj fej. Az első dolog, ami eszébe jutott, az volt, hogy úgy nézett ki, mint egy bábu.

Mindegy, elég alacsony volt. Hosszú egyenes haja lágyan lebegett és körülvette a Tenyérnyi Tigris apró testét. "Tenyérnyi Tigris?"

Ez a rejtélyes szóösszetétel hirtelen beférkőzött Ryuuji gondolatai közé, ami miatt önkéntelenül is kimondta hangosan. Talán hallotta, ahogy valaki ezt suttogta a közelben.

Tenyérnyi Tigris?!

Akkor ez azt jelenti...


"Kit— "

Így hívják ezt a kicsi bábut? Noha tényleg elég apró, hogy beleférjen az ember tenyerébe, miért is lenne olyan, mint egy tigris?

" —kit hívsz te Tenyérnyi Tigrisnek?" Ez nem az a helyzet volt, amiben az ember sokáig gondolkozhatott, ahogy "az" elkezdte felemelni az állát és a szemeivel...


"HŰHA!!"


Három másodpercbe telt. Minden elnémult, még ha úgy is tűnt, mindez csak Ryuuji képzelete volt. Egy pillanatra olyan volt, mint a robbanás hulláma által keltett vákuum. A háttérzaj lassan ismét elérte füleit. Amikor magához tért, Ryuuji azon vette észre magát, hogy hátra esett a földre. Nem csak őt érintette egyedül, a közelben álló néhány osztálytársat is eltalálta és felnyögtek, míg a többiek máris készek voltak arra, hogy elmeneküljenek.

Mi történhetett? Tudom jól. Semmi sem történt. Csak ez a lány volt az itt a szemei előtt —

"Milyen reménytelen alak."

Nem csinált mást, csak bámult Ryuujira azokkal a nagy szemeivel, ennyi.

Ennyi volt. Pár másodperc alatt Ryuujit lesújtotta a tisztelettel vegyes bámulat. Elméje kiürült, teste bénultnak hatott a lány által keltett puszta nyomástól. Pillantása miatt Ryuuji megtántorodott, vagy ha pontosak akarunk lenni, megtántorodott az aura miatt, ami a szemeiből sugárzott, és a földre rogyott.

Túl nagy volt köztük a különbség, teljesen más szinten voltak. Egy olyan személy, akinek szemei legalább olyan félelmetesek voltak, Ryuujit teljesen legyőzte.
Toradora! Első kötet, első fejezet, második illusztráció


Ez volt az első alkalom, hogy Ryuuji megértette, mit jelent az, ha valakinek erőszakos nézése van. Ebbe bele tartozott a szükséges kivonata annak, amit az emberek magukban hordoznak, úgy ahogy, a vadság is, aminek meg kellett felelni; vagy még pontosabban egy "gyilkolási szándék".

"Hmph." Addig a pár másodpercig, ami olyan volt, mintha az örökkévalóságig tartana, Ryuuji finom megvetést érzett a lány szemeiben, ami még akkor sem inogna meg, ha szíven szúrnák.

"Egy sárkány...? Milyen béna." Kinyitotta piros ajkait és olyan bizonyos gyermek-szerű szavak száguldottak ki közülük, mint a golyók. A hihetetlenül apró kezeivel durván félresöpörte lebegő haját, miközben lágy szemhéjai eltakarták gyilkolási vágyát. Azok a szemek most olyan átlátszóak voltak, mint egy bábu üveg szemei és ridegen Ryuujira bámultak.

Csinos, de ijesztő is egyben. Arca sápadt fehér, hihetetlenül hosszú barna haja, apró végtagjai és válla volt, míg csillogó pupillái lágy szempillákkal voltak körülvéve. Olyan elragadó volt, mint egy halálos mérgeket tartalmazó cukorka, olyan imádnivaló, mint egy virág, ami már azzal meg tudna ölni, hogy megszagolod.

Ennek ellenére, amikor rá bámult, Ryuuji érezte a ragadozót, ahogy előugrik a lány szemeiből. Természetesen ez csak a képzelet játéka volt, de még így is valóságosabbnak tűnt, mint maga a valóság. A ragadozó súlya Ryuujit a földre taszította és olyan hangon üvöltött, ami mélyen bele ette magát Ryuuji vérébe. A kiadott hang úgy tűnt azt akarta jelenteni, hogy "Akkor söprök félre egy olyan srácot, mint te, amikor csak akarom." Az éles karmok és agyarak lassan feltűntek Ryuuji előtt, vérszomjasságot és egy vadállat szagát sugározva. A kicsi alakjához képest egy sokkal nagyobb illúzió volt az, ami előtte felderengett, ami nem volt más... mint egy tigris.

"Ö, öö-ö, ö, öö, í-így van." Ryuuji önkéntelenül elkezdett bólogatni és összecsapta a tenyereit. Szóval ezért hívják Tenyérnyi Tigrisnek! Kíváncsi lennék rá, ki adta neki ezt a nevet, de —

" — ez nem egy csodálatos név?"

És még milyen passzoló név, le vagyok nyűgözve. A lány vetett még egy pillantást Ryuujira, hangtalanul azt mondta, hogy "sárkány", majd megvetően nézett rá.

Nem volt nehéz rájönni, miért. Akár az eséstől, akár azért, mert széttépte a fantom tigris, Ryuuji gakuran zakója ki volt gombolva. A zakója alatt egy színes "Soryuu (Emelkedő Sárkány)" pólót viselt, amit Yasuko boldogan vett neki. Ryuuji nem akart felvenni egy ilyen pólót, ami félreértésre adna okot, csak arról volt szó, hogy minden más ruhája a mosodába lett víve aznap, és nem számított rá, hogy bárki is láthatná, mit visel a zakója alatt.

Mivel valamiért elszégyellte magát, Ryuuji hirtelen eltakarta a mellkasát, mint egy lány, akit épp akkor támadott meg egy útonálló. Abban a pillanatban észrevette, amint egy lány közelebb férkőzött a tömegben.

"Késtél, Taiga! Ellógtad a nyitóünnepséget, nem?"

"Elaludtam. Mindegy, örülök, hogy ebben az évben egy osztályban lehetek veled, Minorin."

"Ja-ja, én is!"

Nem más volt, mint Kushieda Minori. Közvetlenül "Taiganak" hívta a Tenyérnyi Tigrist, és még rá is mosolygott, megigazította a haját, miközben a Tenyérnyi Tigris bizalmasan "Minorinnak" szólította. Miután látta mindezt, Ryuuji észrevette a suttogást körülötte.

"Tehát az első kört a Tenyérnyi Tigris Aisaka nyerte?"

"Úgy néz ki Takasu csak kívülről néz ki ijesztőnek, nem is bajkeverő!"

"Mi? Tényleg?"

"Ezért vesztett a Tenyérnyi Tigrissel szemben. Ő az igazi példa, ha vadállatiasságról van szó!"

A félreértések hamarabb tisztázódtak, mint ahogy azt Ryuuji várta volna, habár...



★ ★ ★ ★ ★




A Tenyérnyi Tigrisnek bámulatos neve volt, Aisaka Taiganak hívták. 145 cm magas volt. Aisaka Taigat és Kushieda Minorit jó barátoknak nevezhetnénk. A különböző sugdosások alapján, amit Ryuuji hallott, az a pletyka terjedt, hogy Taiga apja kábítószerárusként dolgozik az alvilágban. Volt egy másik történet is, amely szerint az apja igazából egy karate mester, aki az alvilágot uralja Amerikában. És volt egy másik is, ami szerint Taiga maga profi karatés volt, de kitiltották a dojojából7, mivel rátámadt a mesterére.

Amikor először belépett az iskolába, sokakat megtévesztett szépsége, számtalan srác sorakozott fel, hogy szerelmet valljon neki. Természetesen álmaik mind kegyetlenül széthullottak, amikor megfélemlítették, megtépték, vagy éppen darabokra szedték őket.... Voltak közöttük olyanak is, akik sosem épültek fel azután, hogy kegyetlenül lenézte őket. Akárhova is ment Aisaka, útja a számtalan fiú diák testének vérével volt átitatva.

Nagyon sok rossz hír keringett Aisaka Taigaval kapcsolatban. Akár igazak voltak ezek a pletykák, akár nem, kétség sem fért hozzá, hogy ő volt a legveszélyesebb az egész iskolában. Sok nappal a nyitóünnepség után történt, amikor Ryuuji rájött minderre.

Fordítói megjegyzések:


1 A tatami szőnyegek a tradicionális japán építészet részét képezik. A tatamik mérete szabványos (habár régiónként eltérő lehet), és a szobák méretét is szokás úgy megadni, hány tatamival fedhető le.

2 A fusuma egy áttetsző, négyszögletes tolóajtó, amellyel szobákat, helyiségeket választanak el. Alapvető felépítésük egy fa keret, amire papírt feszítenek ki.

3 A futon egy japán matrac. Vastagságuk általában 5 cm, és arra vannak tervezve, hogy a tatamival borított padlóra helyezzék őket, majd esetleg használat után felcsavarva a szekrényben tárolják.

4 A gakuran egy iskolai egyenruha fajta, amit számtalan általános- vagy középiskolában alkalmaznak. Színe általában fekete vagy sötét kék. Zakójának jellegzetessége állított gallérja, amitől kezdve a gombok lefelé haladnak. A gombokat gyakran díszíti az iskola emblémája. Képekért lásd a Wikipedia ide vonatkozó cikkét: link.

5 A softball az Amerikai Egyesült Államokból terjedt el. Szabályrendszere nagyon hasonlít a baseballra, és annak leszármazottjának is tartják. Fő különbséget a labda maga jelenti, ami a softball esetén sokkal puhább és némileg nagyobb. Japánban az arra fogékony gyerekek először a softballal ismerkedhetnek meg, és csak középiskola környékén van lehetőség áttérni a baseballra.

6 Chibi Maruko-chan eredetileg egy manga sorozat címe volt, aminek első része 1986-ban jelent meg. Később anime, majd live action sorozat is készült belőle. A mangában (és az összes későbbi más formájában az eredeti világnak) Maruo Sueo a főszereplő Maruko osztálytársa és az osztály választott képviselője a diáktanácsban. Jellegzetessége, hogy vastag szemüveget visel és mindent megtesz a tanulmányai érdekében.

6 Dojo eredetileg a japán templomok részét képezte. Kezdetekben mindenféle művészetek gyakorlására kijelölt helyként funkcionált, később azonban majdnem hogy csakis a küzdősportok gyakorlási helye lett.